Oldalak

erdeicsavargo@gmail.com

Translate

2013. november 27., szerda

Kanál faragás


  Mivel több embert is érdekel a téma, ezért ceruzát ragadtam az egyik nap és neki kezdtem rajzolgatni, hogy egy kicsit átláthatóbbá tegyem a kanálfaragás néhány fogását. Legalábbis megpróbálom...
A kanálfaragásnak kétféleképpen indulhatunk neki. Mint már írtam az egyik lehetőség az, amikor úgy választunk alapanyagot, hogy az már alakjával segítse munkánkat. A másik lehetőség pedig az amikor egy vastagabb ágat választunk, amely vastagságából adódóan teszi lehetővé a kanál hajlatát és szükséges méretét. Kinek melyik a szimpatikus, vagy az egyszerűbb. Én talán a vastagabb ágból szeretek jobban kiindulni, hiszen így úgy formázom a kanalat, ahogy én szeretném, nem pedig úgy ahogy az anyag kiadja. Így a kanál másik végét elláthatom még egy funkcióval, pl. faraghatom kampósra, mellyel  az átforrósodott edényt könnyedén le tudom venni a tűzről, illetve az állványról. De faraghatok rá egy villát, spatulát, vagy bármilyen díszítést. A nagyolásához ebben az esetben használhatok fűrészt vagy kis fejszét. Ez a megoldás talán nehezebb, több időt és munkát igényel.
A rajzon lévő nyilak a főbb vágások irányát mutatják.


A vastagabb ágban rejlő kanál...



A könnyebbik megoldás, amikor kellő hajlattal rendelkező faanyagot választunk és azt a rajzoltak alapján, kettéhasítjuk. Persze a kés helyett fejsze is használható. Amelyik kéznél van…


Az íves ág ketté hasítása

 A felhasználni kívánt munkadarab hasított oldalát simára gyaluljuk a késünkkel, majd rárajzoljuk kívánt formát. Így sokkal szebb lesz a végeredmény, hiszen így végig előttünk lesz az, amit elérni szeretnénk. Érdemes a kanál fejénél kezdeni méghozzá úgy, hogy mindkét oldalára teszünk egy-egy bemetszést. Ez a kis bemetszés foglya nekünk megakadályozni, hogy a fa ne hasadjon tovább, ha a kanál feje felé vágunk.


Záró metszés, amely megakadályozza hogy túlrepedjen a munkadarab



Először nagyoljuk ki a rajzunkat minden irányból és hagyjunk rá kb.: 3mm-t. Így ha megcsúszik a késünk, vagy ha a fa nem úgy reped, ahogy mi szeretnénk, akkor sem teszünk kárt a méretre rajzolt kanálban. Ezután folytassuk a kanál nyelének faragásával, majd fejének domborításával. Ha kinagyoltuk, akkor óvatos apró vágásokkal haladjunk a rajzolt körvonal mentén és faragjuk "készre" a kanalunkat. Ha ezzel megvagyunk, nekiugorhatunk a kanál fejének.


Néha hagyok egy kis peremet (a kanál fejénél), ettől egy kicsit különlegesebb lesz


 A fej mélyítését a kanálfaragó késsel középről kezdjük, és apró vágásokkal haladjunk kifelé! A kanál "élénél" hagyjunk rá kb.: 1 mm-t . Ezt már csiszolópapírral kel befejeznünk (így nem fog berepedni az éle). Durvább papírral kezdünk, amellyel eltüntetjük a faragások élét és a kiszálkásodásokat, majd egyre finomabbal fejezzük be. Ezután portalanítsuk le a fát egy puha ronggyal, majd kezeljük a számunkra megfelelő anyaggal.

Néhány jó tanács! :

-          Kezünk és magunk felé soha ne vágjunk!
-          Minden vágásunk legyen tudatos és előre megtervezett!
-          Vágásaink során figyeljünk a környezetünkben lévő társainkra, gyermekekre.
-          Ha elfáradunk, álljunk meg és pihenjünk egy kicsit. Ne kapkodjunk!
-          Késünk legyen kellően éles, az életlen kés ugyanis könnyen megcsúszik. Ha szükséges álljunk meg és élezzük meg a késünket.
-          Ha alkoholt fogyasztottunk jobb, ha neki se kezdünk, ne veszélyeztessük önmagunk és társaink épségét!
-          Legyen mindig nálunk egy jól felszerelt elsősegély készlet!


Remélem egy kicsit sikerült áttekinthetőbbé tennem ezt a kellemes kis időtöltést.

Jó farigcsálást!

2013. október 14., hétfő

„No megállj csak”

Less Nándor emléktúra és Geotóp nap


  Október. Az idő lehűl, és mintha az eső is gyakoribbá válna. Az erdők felveszik legszebb ruhájukat, hogy még utoljára meglepjék vele a vándort, majd levelenként veti le magáról gondosan betakarva vele az anyaföldet. Semmihez sem fogható ez az élmény. A zöld, a sárga, a vörös és a barna levelek illata, a hűvös reggelek, az őszi napsütés utolsó melengető simogatása, a későn beérő kökény, csipkebogyó és gombák, mind csodálatos ajándék az erdőt járó ember számára. Nem kellett sokáig nyüstölnie a 7. hónapjában lévő kedvesemnek, hogy még ebben az évben utoljára bevállaljunk egy könnyebb túrát. Egyértelmű volt hogy a „No megállj csak!”  Less Nándor emléktúrára gondol, amely Less Nándor munkásságának, természet iránti rajongásának állít emléket. Néhányszor megfordultunk már ezen a jól szervezett bükki teljesítménytúrán. Most azonban a baba miatt óvakodva a 12 km-es szakaszra neveztünk és nem bántuk meg. Útitársnak pedig nem volt kérdés, hogy kit választunk. Gyöngyit, aki hatalmas szívvel és anyai gondoskodással az utolsó csokiját is megossza velünk, akivel meg lehet kóstolni az összes ehető erdei bogyót a természet étlapjáról, és akivel mindig lehet viccelődni és nevetni, ha esik, ha fúj…

----- 

Korán keltünk. De minek…?
„6:00-kor indulunk!”-beszéltük meg az előző este Gyöngyivel, aki a legnagyobb nyugodtsággal, mosolygósan 6:45-kor meg is érkezik.
„Még tankolni is meg kell állnunk.” - mondja és boldogan kinyitja a csomagtartót. Na mindegy… ha lúd, akkor legyen kövér, így hát egy cappuccinot is beverünk a benzinkútnál. Megetetjük Gézukát (így hívják az autót) és már hasítunk is Cserépfalu irányába. 9 óra körül megérkezünk. Átvesszük az igazoló lapunkat és indulunk. Vezetett kis csoport közé keveredünk, amelyet nem nagyon tudunk megelőzni. Energiától duzzadó szaladgáló, kacagó gyerkőcök, fiatalok és idősek mind együtt járnak a jó idővel, a napsütéssel. Csodaszép időnk van, és mindenki jól tartja a tempót. Megérkezünk a kisamerika barlanglakásokhoz, ahol akkora a nyüzsgés, hogy képet nem is tudunk készíteni. (ha végeztünk a túrával, majd visszajövünk, határozzuk el).

Kisamerika barlanglakások

A csipkebogyó és a kökénybokrok között tovahaladva elérjük az első ellenőrző pontot a Millennium-kilátót. Itt gyönyörködhetünk egy kicsit Cserépfalu őszi képében.


Erdei finomságok: csipkebogyó és kökény

Elöttünk a kilátó...

Benyomják a pecsétet és már indulunk is. Elhagyjuk a bánya udvart, a pincesorokat és hamarosan az Ördög-torony kaptárkőhöz vezető emelkedőn találjuk magunkat. Itt felgyűlik a tömeg és szinte araszolva haladunk előre. Rengeteg idő elmegy ezen a szakaszon. Végül megérkezünk, pecsételünk, de fotózni most sem tudunk. Sebaj…! Indulunk is tovább, hátha elszakadunk a tömegtől, de ez nem is olyan egyszerű. Kitartó minden résztvevő!
Mögöttünk...

Kicsik és nagyok egyaránt részt vesznek a túrán

 Az ördög-torony tanösvényen haladunk. Egy kis emelkedő, egy pihenő túrázókkal meghintet rét, majd az Ökörütő-völgy amely már a jól ismert csodaszép Hór-völgybe vezet.


Őszi erdő
Hór-völgy

Itt már egy kicsit ritkul a létszám. A 3. ellenőrző pont az Oszla erdészháznál található, ahol egy kis elemózsiával várják a túrázókat. Itt van a túra névadójának, Less Nándornak az emlékműve. Hát csak úgy faljuk a jó zsíros kenyeret, amelyet hagymával, csalamádéval, savanyú uborkával lehet felturbózni. De van még lekváros kenyér és gyümölcslé. Elcsendesedik egy kicsit a társaság és jó ízűen majszolva a megérdemelt zsíros kenyeret, gyönyörködik a körül ölelő hegyekben. Senki nem mondja ki, de itt érezhető a megértés, mindenki tudja, hogy miért van itt ennyi ember. Nem kell elmondani sokadszorra hiába, hogy mi jó van ebben és miért jó ezt csinálni. Elég egy pillanatra megállni és körbe nézni… Talán azok is megértenék, akik eddig még nem.

Ellenőrző pont az Oszla erdészháznál


 Jól lakottan indulunk visszafelé a Hór-völgybe. A murvás úton jól lehet haladni, így hamar megérkezünk a Suba-lyuk ellenőrző ponthoz. A barlang Suba Mihályról a híres betyárról kapta a nevét. 1932-ben a barlangban folytatott ásatások során neandervölgyi emberek csontmaradványai kerültek innen elő, akik a kutatások alapján elsősorban vadászatból éltek. A pecsét mellé egy csokit is kapunk, de már látom, neki nem sok esélye van célba érni.
Hór-völgy
Cigány dűlő

Kiérünk a  Hór-völgyből, rátérünk a Cigány-dűlőre és lassan beérünk a faluba. A célban emléklap és kitűző jár a teljesítőknek emlékbe és persze a bab leves. Az iskola hátsó udvarán (amely a helyszínt biztosította) bekanalazzuk a levest és egy kis pihenő után,elégedetten térünk vissza Gézukához (az autóhoz).  Na de mielőtt még haza indulnánk, visszatérünk a barlanglakásokhoz, majd a Millennium-kilátóhoz, hogy némi fotó készítése és bogyó falása között elbúcsúzzunk az őszi Cserépfalutól.

Cserépfalu

2013. október 8., kedd

Egy kis faragás...


 Az elmúlt napokban faragtam egy keveset, nem sokat csak úgy módjával. Próbálkoztam, forgácsoltam... 
Már régóta tervezek egy faragott túrabotot és mivel kezembe akadt a még tavasszal vágott akácfa, így lehetőségem adódott egy kis gyakorlásra. Tavasszal az erdőt járva találtam egy kitört fiatal akácfát ebből vágtam egy kb. 40 cm-es darabot, hogy egy kis fenyőgyökeret ássak kötözőanyagnak. Nos ez a "pálcika" aztán valahogy hazakerült velem és ez lett a sorsa...

Faragtam a végére egy "jóképű" úriembert alá pedig egy tulipánt (amely az egyik legősibb motívumunk a nő, a szerelem és a termékenység szimbóluma).

Balról...

...jobbról...

...szemből...


...hátulról...

...na és a tulipán.

A faragott ásóbot és a kis fanyüvő kés


Tudom vannak benne hibák és lehet hogy nem a legszebb,de talán legközelebb majd jobban sikerül. Minden esetre nem jelentek túl nagy veszélyt a faragó művészek megélhetésére, de esténként jól elütöttem vele az időt.

2013. augusztus 5., hétfő

Barlangtúra az Aggteleki-karsztban



Májusban jártunk az Aggteleki karsztban. Az akkor kétnaposra tervezett kéktúránkba nem fért bele a nevezetességek megtekintése ( Aggtelek és Jósvafő).  Így hát megfogadtuk, ide még visszatérünk egy pihenős családi kirándulás alkalmával. Így is lett, a hétvégén sikeresen bepótoltuk. Tervünkben két barlangtúra és Jósvafő megismerése szerepelt.

-----
Az Aggteleki és a Szlovákiai-Karszt földrajzilag összefüggő egységet alkot. Leghíresebb és leghosszabb feltárt szakasza a Baradla-Domica barlangrendszer, amely összesen 25km hosszúságú. 1995-ben került fel az UNESCO listájára, a két ország együttes kezdeményezésére. A felvétel legfőbb érve a természet alakította páratlan szépsége. Ennek köszönhetően mindössze 4 barlangrendszer került fel a listára. A legtöbb barlang kultúrtörténeti értéke miatt vált a világ örökség részévé (falfestések, ősemberi leletek).  Az Aggteleki-karszt barlangjait is használta az ősember, amelyet számtalan lelet bizonyít pl.: csiszolt kövek, csontból készült használati tárgyak és a bükki kultúra vonaldíszes cserépedényei. Ezek az emberkék majdnem teljes hosszában ismerték, illetve bejárták ezeket a barlangokat a leletek tanúsága szerint. A történelem folyamán többször is használta az ember ezeket a barlangokat, rejtek illetve menedék helyként pl.: a tatárjárás idején.

Forrás:
Gömör-Torna-Karszt turistakalauza.

-----


Szombaton érkezünk Jósvefőre, majd szállásunk (Tengerszem szálló) elfoglalása után újra buszra szállunk és meg sem állunk a szomszédos Aggtelekig. Pontosabban Aggtelek Baradla barlang bejáratáig. Némi hűsítő elfogyasztása után bejárjuk a bazársort oda és vissza majd megvesszük a jegyeket az Aggteleki rövidtúrára.



15:00-kor nyitják a bejáratot és a derűs forró, nyári napvilágból egy félhomályban lefelé vezető lépcsőn találjuk magunkat, amely egy nyirkos hűvös földalatti világba vezet. Elsőként a csontváz terembe jutunk mely a régészeti ásatás során előkerült emberi csontokról kapta a nevét (ősi temetkezési hely).

Földalatti járgány

A következő állomás a Teknősbéka terem, itt egy teknősbéka alakú képződmény, felette egy szárnyait kitáró sas, két vadászzsákmány, azaz két falra akasztott fácán található. Mellettük pedig a templomi szószék. 
A teknős béka, a sas és a vadász zsákmányok

Utunk az Acheron patak vízfolyását követi csodaszép látvány, ahogy a megvilágítás hatására a vízben tükröződnek a falak. Elérjük a Hangverseny termet, ahol éppen nagy munkálatok folynak. Este ugyanis a St. Martin fog muzsikálni (fütyörészni). A székek mellett és között megállunk a csoporttal és kapunk egy kis ízelítőt a terem hangzásából. Néhány percig ugyanis kellemes zenét játszanak.



 Tovább haladunk és a Fekete terembe jutunk. Nevét onnan kapta, hogy az őskorban ide húzódó (lakók) emberek tüzeinek füstje, valamint a villanyvilágítást megelőző időszakból használt fáklyák korma színezte meg a képződményeket.

Fekete terem

A Tigris terem névadója

A Fekete teremből a tigris terembe jutunk és onnan az oszlopok csarnokába. Itt látható a 13 aradi vértanúról elnevezett cseppkő oszlopok, Petőfi Sándor „koporsója”, amely egy hatalmas kidőlt cseppkőoszlop, valamint az egri minaret.
Az oszlopok csarnokában



Az utolsó állomásunk a Csipke terem, amely a mennyezeten lévő számtalan szalmacseppkőről és azok ragyogásáról kapta a nevét. Sajnos a fotók nem adják vissza ezeknek a képződményekben gazdag helyeknek a szépségét. Kb. 1,5 óra múlva érkeztünk meg a felszíni világba.
Csipke-terem


2. nap:
Nem ébredünk korán. Ahogy kell, nyújtózkodunk, forgolódunk, és csak nagyokat pislogunk az ágyból. De hamar összeszedjük magunkat és irány a bolt. A sárga jelzésen ereszkedünk a völgybe. Itt szépen kiépített fa játszótér és szalonnasütők vannak. Elérjük a Jósva forrást, majd a szépséges Tengerszemet.

Játszótér a Jósva-forrásnál
Tengerszem
Gyönyörű! Már csak 500m az aszfalt úton és a boltnál is vagyunk… Visszafelé ugyan ezen az úton csak egy kicsit felfelé. Jó lenne itt egyszer a családdal egy jó nagy szalonnasütést rendezni…! Megreggelizünk, és útnak indulunk. Hogyan is máshogy, mint gyalog. Csupán 2 km a Vörös-tói barlang. Gondozott és szépen kiépített környezetben van a barlang bejárata. Egy forró kávé egy kis csoki és már indulunk is a csoporttal lefelé.

A Vörös-tói barlang bejárata

A Vörös-tói túra 2.3 km és kb. 2 óra, 249 lépcső vezet lefelé. Ahogy leérkezünk a kb. 50m-es mélységbe a Baradla hosszú túra útvonalába csatlakozunk. Mi jobbra fordulunk mármint a csoporttal és jó minőségű beton járdán kezdjük meg a földalatti utunkat. Sokan úgy tartják ez a túra nyújtja a legváltozatosabb élményt. Elhaladunk a világítótorony, a halszállító és mennyezetről lógó polip mellett.

Az Alabástrom szobor és a Polip




 Lassan de biztosan megérkezünk a Baradla legnagyobb cseppkő óriásához a 20m magas csillagvizsgálóhoz. Tátott szájjal körbejárjuk, és ha nem is akarunk, de tovább kell mennünk. Elérjük a sárkányfejet és a gőzmozdonyt. A gőzmozdony egy régen kidőlt cseppkő oszlopból és az utólag ráépült képződményekből áll és valóban hasonlít egy kisiklott gőzmozdonyra.

Sárkányfej


A következő állomásunk az óriások terme, amely az ország legnagyobb barlang csarnoka. Itt megtapasztalhatjuk a teljes barlangi sötétséget, majd kellemes zene és fényjáték mellett gyönyörködhetünk a páratlan szépségű képződményekben.

Óriások terme I.

Óriások terme II.


Óriások terme III.

Hazafelé...?

 Itt el lehetne időzni talán órákig is. De menni kell!
 Barlangi túravezetőnk türelmesen terelget minket, akivel jóízűen elbeszélgetünk a sor végén. Elérjük a Fekete termet, a Vetődéses termet és a Jósvafői labirintust, még végül túránk sajnos végett ér. A barlang Jósvafői bejáratánál jutunk ki a felszínre. Innen ingyenes szervezett buszjárat viszi vissza az autóval érkező látogatókat a Vörös-tói bejárathoz.
…egy késői ebéd az Öreg malomba és egy kellemes séta hazafelé kedvenc völgyünkön át.

3. nap:
Rossz úgy ébredni, ha tudod ez az utolsó nap, holnap meg vár a munka. Jó lenne még Jósvafőn szétnézni, így hát egy kicsit igyekeznünk kell. Egy sovány reggeli és nyomás…! Elsőként a Kessler Hubert Emlékházat nézzük meg, amely az egykori barlang kutató és barlang igazgató életét, munkásságát mutatja be. Nem szabad kihagyni!

Kessler Hubert emlékház

 Befejezésül a Tájházat rohamozzuk meg. A gondnok példa értékű bemutatása után pedig alaposan szétnézünk. Hát az igazság az, hogy ezt sem szabad kihagyni. Rendkívül gazdag látnivalókban.


Jósvafő: Tájház
Tájház







Tájházról bővebben: http://www.josvafo.hu

A templomra sajnos nem maradt időnk mert így is szednünk kellett a lábunkat a buszhoz.

-----

Kellemes családi kiránduláson vagyunk túl. Ajánlom mindazoknak, akik pihenni szeretnének, akiket érdekelnek a barlangok, vagy csak egy-egy könnyebb sétát szeretnének megtenni úgy, hogy még látnak is valamit. A Jósva forrásnál kialakított kultúrált játszótér és szalonnasütők igazi családi vígasságoknak lehet a színhelye. A barlangok szerelmesei is megtalálhatják a kedvükre valót, hiszen a környéken számtalan barlangtúrát indítanak (kiépített és overálosat egyaránt).  Egy kis újdonságot számunkra is tartogatott ez a kirándulós történet, hiszen nem volt se bakancs, sem nehéz hátizsák, mégis jól éreztük magunkat.
Szeretnénk még ide visszatérni..!