Halsütés sárban

   Úgy gondoltam, hogy felteszem legelső írásomat, ami 2007-ben a hajdani MTP portálon "jelent meg".

Egy kora tavaszi napon határoztam el, hogy nem halogatom tovább és kipróbálok egy ősi ételkészítési módot a "hal sütést" agyagban. Erre legalkalmasabb helynek a közelben lévő, erdővel körbevett kis tavat gondoltam. Mivel a horgászengedélyt akkor még nem váltottam ki, még egy bűnt kellett hogy elkövessek: bolti halat vittem a partra (egy kárászt), amit szó szerint az egész várost bejárva az utolsó halboltban sikerült is megvennem. Ennyi kezdő sikertelenség után úgy gondoltam, most már minden simán fog menni. Gyönyörű reggelünk volt. Összecsomagoltam néhány alapvető felszerelést, majd festett hajú kedvesemet is (egyem a kis húsát), és kemény félórás kimerítő buszozás után megérkeztünk.Kb. 1/4 órás kis romantikus sétánk alatt megtaláltuk a tökéletes helyet! Az erdő, a víz minden a helyén volt, sőt elég szokatlan módon még szemét sem volt a közelben! Csodálatos, maga a paradicsom!

Némi előkészület és tűzifa gyűjtése után végre megszabadítottam halacskámat a rá amúgy is nagy műanyag szatyrától, amit még a kedves eladó kényszerített rá. Eredetileg pikkellyel együtt szerettem volna elkészíteni, hogy az agyagot majd azzal együtt kelljen eltávolítanom, de sajnos ez a halacska előtisztított volt. Így hát úgy döntöttünk, hogy a nád zöld leveleiből fogunk neki ruhát fonni a kedvesemmel, nehogy az értékes húsra kelljen az agyagot tapasztani, hiszen ki tudja, hogy sikerül, és még jó volna enni is belőle egy jót, hiszen ezért indultunk el. Még mielőtt nekikezdtünk volna, egy kis halas fűszerkeveréket szórtam a halra, bár jobban szerettem volna valami természetesebb fűszernövényt használni (pl.: hagymaszagú kányazsombort), de ilyen kora tavasszal még nem nagyon zöldellt semmi. Örültünk, hogy néhány zöld nádlevelet is találtunk. Ezután 10-13cm széles és 40cm hosszú csíkokat fontunk a levelekből, és úgy tekertük be a halat, hogy az egyes csíkok részben fedjék egymást.

Ezután egy-egy hosszú nádlevéllel szorosan összekötöttük és kész is lett a kis batyunk. Ekkor nekiláttam hogy elővillantsam csodálatos agyagformázó tehetségem, de akkor vettük észre, hogy a várt agyag helyett homok volt. Mindegy! Most már nincs visszaút se nekünk sem a halnak! Így sárból egy vékony alapot készítettem erre helyeztem a halat amit kb. 3-4cm vastagon betapasztottam, majd egy kevés víz hozzáadásával szépen összedolgoztam az alappal. Ekkor az előre megrakott tűzből néhány nagyobb égő fa segítségével tüzet raktam a kis sárkupacon.

1,5 órás várakozás után úgy döntöttünk, hogy nekikezdünk e ősi módon elkészített étel elfogyasztásához .Félrehúztam a parazsat és nekikezdtem a bucka szétbontásának.. Az agyaggal ellentétben a kisebb darabok is azonnal szétmállottak finom homokká. .A zöld levelek szép barnákká sültek jelezve, hogy eljött a lakoma ideje. .Kicsomagoltuk a halat levélruhájából és csodálatos illat tárult elénk..

A hal "bőre" kissé homokos volt de egy kés segítségével olyan könnyen le tudtuk húzni mint egy érett barack héját.

A hal húsa isteni finom volt! Én horgász családból származva sokféleképpen elkészítve ettem már a halat, de mind közül ez volt az egyik legfinomabb. Így, a kevésbé jó illatú tóparti sárba csomagolva és a saját levében elkészítve.

Pár szóval összefoglalva hétvégi kis megpróbáltatásainkat, ha még nem is sikerült minden problémamentesen, ha nem is laktunk jól abból a kedves kis kárászból, mi jól éreztük magunkat,és nem is kell, hogy mindig teljes mértékben úgy alakuljanak a dolgok ahogy mi szeretnénk,hiszen akkor minden még unalmasabb lenne ebben az amúgy is fakóvá tett kis világunkban.